Közvetlenül a Dianetika kiadását követően L. Ron Hubbard egész Amerikában zsúfolásig telt termekben kezdett el előadásokat tartani. Egyszerre emberek ezreihez beszélt, az érdeklődés pedig egyre csak nőtt. Hogy mindenki igényeit kielégítse, az Oaklandban tartott előadásáról felvétel készült. Ebben a négy előadásában elmondta azokat az eseményeket, amelyek hatására elkezdte kutatását, és elindult korszakalkotó felfedezései megtételére. Az egészet a Dianetika auditálás személyesen tartott demonstrációjával tetőzte – az egyetlen rendelkezésünkre álló Első könyv-es bemutatóval.
„Ön most egy kalandba kezd. Kezelje hát kalandként, és kívánom önnek, hogy soha többé ne legyen ugyanaz az ember!” – L. Ron Hubbard
1950 ősze volt, és a Dianetika – ahogy az újságok fogalmaztak – „tornádóként söpört végig az Egyesült Államokon”. A Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya ekkorra már a hetedik utánnyomásnál tartott, az egész országban az eladási listák élére került, miközben országszerte százával alakultak az új csoportok.
Ennek a tornádónak a középpontjában L. Ron Hubbard állt, aki a szó szoros értelmében keresztül-kasul beutazta az egész Egyesült Államokat, miközben előadásokat tartott, tanított, és személyesen mutatta be azt az új technológiát, amely először volt képes valódi eredményeket elérni az emberi elme területén. A New Jersey állambeli Elizabethben található, szárnyait bontogató Hubbard Dianetika Kutatási Alapítvány kisvártatva már fiókirodákat nyitott New Yorkban, Washingtonban, Chicagóban, Honoluluban és Los Angelesben, hogy kiszolgálja a dianetikusok egyre növekvő táborát.
Szeptember közepén L. Ron Hubbard vonatra szállt, és az egyik legnagyobb észak-kaliforniai Dianetika csoport meghívására a kaliforniai Oakland városába utazott. Közelgő előadásainak híre futótűzként söpört végig a San Francisco-öböl térségén, amit tovább szított egy ritka személyes televíziós interjú, amit a KGO-nak, egy helyi csatornának adott.
Így esett, hogy szeptember 23-án, szombaton az oaklandi városi színházban telt ház várta, és ezrek lesték türelmetlenül, hogy maga a szerző beszéljen a Dianetikával kapcsolatos felfedezéseiről. Így vette kezdetét az Első könyvről szóló leghíresebb előadás-sorozat, amit valaha is tartott.
Nyitó előadásában L. Ron Hubbard ismertette azokat az eseményeket, amelyek az emberi elme területére vonatkozó kutatások és a Dianetika technológiájának területére vezető felfedezőút megkezdésére ösztönözték.
Nemcsak részletezte ezeket az áttöréseket, de arról is beszámolt, hogy milyen további felfedezéseket tett a könyv kiadása óta, és végül személyesen mutatta be a Dianetika eljárásmódjait a színpadon. Ez az egyetlen felvétel, amely ilyen bemutatóról készült. Ezek az előadások alkotják az Első könyvvel kapcsolatos legteljesebb leírást.
Az Amerikán keresztülsöprő első vihar hírnökeként ezek az előadások örökre megváltoztatták az Embernek az elméjére, a képességeire és a jövőjére vonatkozó elképzeléseit.
Íme tehát L. Ron Hubbard mérföldkő jelentőségű előadás-sorozata a reaktív elme felfedezéséről és a reaktív elmétől való megszabadulás technológiájáról.
A csomag részét képezi egy önismereti teszt kiértékelése, személyes tanácsadással együtt és a Dianetika előadások és demonstrációk hanganyag.
2022 SZE VI. Misszió. Minden jog fenntartva. A Szcientológia, Dianetika, LRH szavak védjegyek, amelyek a Religious Technology Center tulajdonában vannak, használatuk annak engedélyével történik. A Szcientológia vallásos filozófiával kapcsolatos szolgáltatásokat az egész világon kizárólag a Szcientológia Egyház által felhatalmazottak szolgáltatják a Religious Technology Center – a SZCIENTOLÓGIA és DIANETIKA védjegyek tulajdonosának engedélyével.